12.fejezet

12.fejezet

Kezdődik a hajsza

* Alec szemszöge *

Óvatosan felfektettem Beccát az ágyra, majd beletúrtam a hajába. Olyan rég vágytam erre, hogy mikor beteljesülni látszik, egyszerűen nem bírok magammal.

Egyre hevesebb csókcsatába kezdtünk, majd lehámoztam Beccáról a sárga pólóját. Csókolgatni kezdtem nyakának kecses vonalát, mire Ő egyre szaporábban vette a levegőt. Megőrjített az illata. Megrészegültem a vágytól és szinte harapdáltam a lányt, mire Becca próbált gyengéden eltolni magától.

– Alec … ez fáj. – nyöszörögte, de tudtam, hogy élvezni. Mikor hirtelen megéreztem Becca vérének csodálatos ízét, az villámcsapásként hatolt belém. Tudtam, hogy abba kell hagynom, hisz veszélyes, de amióta először megízleltem vérét, azóta csak erre bírok gondolni. Fogaimmal utat vájtam a vörös nedűnek, felszakítva ezzel Becca tökéletes bőrét.

– Alec. – nyögte és már egyre erősebben próbált eltolni magától. Nem bírtam abbahagyni. Csak arra tudtam gondolni, hogy minden csepp vére az enyém lesz. Agyam elködösült a vágytól és már alig hallottam Becca sikolyát.

– Kérlek, Alec! – sírni kezdett, miközben csapkodta a hátamat. – Ez nagyon fáj!

Kicsit eltávolodtam a lánytól, majd mikor megpillantottam a sírástól nedves szemeit, felpattantam és a szoba végéhez rohantam. Lihegtem a hirtelen elszakadástól, majd nyeltem egyet. Becca szédelegve felült az ágyon, kezeit pedig a vérző nyakára szorította.

– Becca! – kezdtem, de ebben a pillanatban elbújtam volna szégyenemben.- Sajnálom …

– Semmi baj! – mosolygott. Arca még jobban elsápadt a vérveszteségtől. – Vámpír vagy! Én pedig szívesen adok a véremből.

A lány megpróbált felállni, de túlságosan megszédült és visszaült az ágyra. Segíteni akartam neki, de nem mertem odamenni. A vér szaga még mindig itt terjeng a szobában.

– Elmegyek, eszek valamit, mielőtt elájulok. – botladozott. – Velem tartasz?

A fejemet ráztam. Lábaim a földbe gyökereztek és lélegzet visszafojtva néztem, ahogyan a hófehér Becca elhagyja a szobát.

Utána kéne mennem. Mi lesz ha összeesik?

Tehetetlenségemben lecsúsztam a földre és felhúztam a lábaimat, majd átkaroltam Őket. Kezemen pár csepp vér díszelgett, melyeket azonnal letöröltem.

Miután lemostam magamról minden csepp vért, visszatértem a szobámba, hogy pihenjek egyet. Mikor beléptem a sötét szobába, melyben csak egy ágy és egy asztal volt, észrevettem a földön egy borítékot. Babráltam kicsit vele, majd kihúztam egy papírt, melyre kézzel írtak egy üzenetet:

Drága Alec,

Köszönöm, hogy vigyáztál rám és ígérem nem zavarlak soha többé. Ne aggódj, megértettem. Apa visszavisz a laborba és folytatom a sorsot, melyet magamnak köszönhetek. Sajnálom, hogy belekeveredtem az itteni nyugodt életetekbe és, hogy annyi rosszat tettem. Sok szerencsét Beccához és neki is mondd meg, hogy sajnálom.

Próbállak elfelejteni.

...Karina

A fehér papír gyűrött volt és könnyektől foltos. Néhány helyen látszik, hogy habozott a szavakkal kapcsolatban. Egy pillanatra összeszorítottam a papírt, majd eldobtam és rohanni kezdtem.

Ez az ostoba lány! Miért ennyire hiszékeny?

Befordultam a sarkon és kirohantam az iskolából. Az ég kezdett elsötétülni a hold pedig átvette a nap helyét.

Miért tartja még mindig az apjának azt a férfit?

Átvágtam a bozóton, mely sok helyen felszaggatta a ruháimat.

Miért hisz neki?

Elfutottam a kollégium előtt, majd befordultam mellette és megpillantottam egy kisebb, fából készült házikót.

Miért nem szólt nekem? Miért ment el?

– Hol van Karina? – téptem fel az igazgatóság ajtaját.

Albert épp az ablakot bámultam, majd félszegen hátrafordult.

– Miért érdekel?

– Mondd el hol van! Nagy bajba keveredett! – csaptam a barna asztalra.

– Válogasd meg a szavaidat, Alec! – ült le a székre. – Ha jól emlékszem te voltál az, aki ellenezte annak a lánynak az idejöttét.

Nem tudtam megszólalni, csak a fogaimat csikorgattam.

– Az a Benedick nevű ember elvitte és meg fogja kínozni! – mikor Albert nem válaszolt, fellöktem az asztalt, ami tompa puffanással a földre esett. – Mondd el hol van!

A férfi nyugodtan ült a fekete bőrüléses székben és az arcomat vizsgálta.

– Semmi közös hozzá. – sóhajtott.

Ekkor már nem bírtam magammal. Megfogtam Albert zakóját, majd felemeltem és közelebb húztam magamhoz.

– Egy másodperc alatt kitörhetném a nyakadat. – sziszegtem. – Mondd el hol van Karina!

A férfi gúnyosan elmosolyodott, majd a felborult asztalra pillantott.

– Az első fiókban, van egy sárga mappa. Meg találsz benne mindent Karina Stone-ról.

Elengedtem a férfit, majd kapkodva kinyitottam a fiókot és kihúztam belőle a mappát.

– Alec! Ha most elindulsz azért a lányért, többé ne gyere vissza! Érted?

Mintha meg sem hallottam volna, kiviharoztam az irodából és a különféle papírokat kezdtem tanulmányozni, sétálás közben.

Várj rám, Karina!