11. fejezet
Apa-lánya kapcsolat?
* Becca szemszöge *
Karina sóhajtott, jelezve, hogy
befejezte a mondandóját. Meg akartam szólalni, kérdezni akartam,
de egyszerűen nem ment. Mintha sosem tudtam volna beszélni.
– Mi?- robbant ki belőlem kicsit túl
hangosan.
Ez egyszerűen nem lehet igaz. Ilyen
nincs!
– Ez az igazság. Sajnálom, hogy
titkolóztunk. – az előttem lévő lány, nem az a Karina, akit
eddig ismertem. Ő kedves, együtt-érző.
– És … az a csók? – lehajtottam
a fejem. Szégyelltem magam, amiért ez volt az első kérdésem.
Karina felkacagott, de ebben a nevetésben gyötrelem is csengett,
mire jobban elszégyelltem magam.
– Ne aggódj! – sóhajtott. –
Csak átadta a véredet! Én nem lettem volna képes felkelni, ilyen
állapotban.
– Értem. – hatalmas szikla esett
le a szívemről. – És most mi lesz?
– Ettől a kérdéstől féltem. –
sóhajtott. – Őszintén szólva, nem tudom. – ekkor felállt és
az ajtó felé vette az irányt. – Talán beszélned kéne Aleccel
is. – mielőtt megszólalhattam volna, kiment a szobából és pár
pillanat múlva, Alec félénken ült le elém.
– Becca – kezdte volna, de félbe
szakítottam.
– Szereted még Karinát?
– Mi? – csodálkozott.
– Válaszolj! – követeltem
magabiztosan. – Szereted még Őt?
Alec habozott.
– Talán közös volt a múltunk, de
… nem Őt szeretem.
Elmosolyodtam, majd közelebb hajoltam
hozzá. Két tenyerem közé vettem az arcát,majd egy csókot
leheltem az ajkára. Éreztem, ahogyan Alec megdöbben, de a
következő pillanatban beletúrt a hajamba,közelebb húzott magához és megcsókolt.
* Karina szemszöge *
Halkan becsuktam a gyengélkedő
ajtaját és letöröltem egy könnycseppet. Elhatároztam magam.
Tényleg el kell felejtenem Őt...
Vettem egy mély levegőt, majd egy
mosolyt erőltettem az arcomra és elindultam. Kisétáltam az iskola
hatalmas ajtaján, majd végigmentem a kavicsos járdán, egészen a
főkapuig, ahol egy fekete kocsi várt rám. Az sofőr kinyitotta
nekem az ajtót, majd beültem a szürke bőr ülésre.
– Karina! – szólalt meg mellettem
önelégült vigyorral Benedick.
– Apu! – nem tudtam tagadni,
mennyire örülök neki. Egy könnycsepp rohant végig az arcomon,
melyet Benedick letörölt.
– Örülök, hogy végül mellettem
döntöttél. – mosolygott a férfi. – Nincs szükséged senkire,
csakis rám!
– Igazad van, apa! – mosolyogtam.
De miért csinálom én ezt, mikor -
A sorfőr elindult, vissza arra a
helyre, amit a legjobban gyűlölök. Magam mögött hagytam az
iskolát, Beccát és Alecet. A szívem majd megszakad, de apával
lehettem. Érte megérné –
– Szeretsz engem, igaz Karina? –
kérdezte Benedick, miközben az ablakon bámult kifelé.
– Miféle kérdés ez, apa? –
mondtam talán túl hangosan. – Persze, hogy szeretlek.
– Annak ellenére is, amit művelek
veled? – megbánást hallottam volna? Nem lehet!
– Nem haragszom! Érted csinálom! –
hajoltam közelebb. – Kibírom!
– Idióta! – suttogta, majd rám
nézett. Szemében felfedeztem a pillanatnyi őrületet. – Idióta!
– kiabálta, majd felpofozott, mire bevágtam a fejemet az
ablaküvegbe.
– Apa! – nyöszörögtem. Úgy
éreztem magam, mint egy gyenge kislány. – Miért? Miért nem
szeretsz engem? – a könnyeim patakokban folytak az arcomon. –
Miért nem lehet tökéletes a számodra! Meg akarok felelni neked!
Mondd el mit kell tennem, hogy a lányodnak tekints! Szeretlek, apa!
Benedick nem szólalt meg, az mellette
lévő ablakot fürkészte. Nem tudom mi jár a fejében, sosem
tudtam. Talán sosem akarom megtudni.
Karina... elmész?! Ne csináld ezt! Hülye vagy? Az..nem az apád... az nem is ember! hogy a picsába lehet valaki ekkora...??Áááá.
VálaszTörlésBocsi. Szóval, Alec-Becca jelenet nagyon szépre sikerült, bár valahogy túl gyorsan tudtam meg Becca az igazat.
Akkor nagyot röhögtem volna, ha Alec közli, hogy: "Bocs, lehet azt mondtam más szeretek, de nem rád gondoltam". Oké, úgy sem lett volna ilyen, de akkor is jót nevettem volna. :) Jó ez így, na.
Puszi Gréti:)